A nagy csodatölcsér egyedisége abban rejlik, hogy estefelé nyílik, akkor, amikor más virágok már zárulnak. A festményben megjelenő fény és lila-arany ragyogás ezt a pillanatot idézi: azt a csendes, mégis erőteljes kibomlást, amely a nőket is jellemzi — azt, ahogyan olykor a legváratlanabb pillanatokban mutatják meg valódi erejüket.

A Mirabilis virág bimbója lendülettel pattan ki, mintha egy belső energia törne felszínre. Ez a dinamika visszaköszön a mű ívelt, szinte szárnyra kelő textúráiban: a mozdulatban, amely nemcsak a nyílást, hanem a felszabadulást is jelképezi.

A csodatölcsér a változás virága. Olyan növény, amely egyik napról a másikra más színt hoz, néha még egyetlen virágon belül is több árnyalatot. Így válik a nők metaforájává:
a sokoldalúságukkal, az állandó alakulással, a belső csodákkal, amelyek olykor láthatatlanul, máskor ragyogó erővel bukkannak felszínre.

A Mirabilis című festmény ezért nem csupán egy virág nevére utal, hanem arra a belső csodára, amely minden nőben ott él:
a váratlanul felragyogó bátorságra, a természetes szépségre, és arra a finom, mégis határozott lendületre, amellyel kibontják önmagukat — a maguk idejében, a maguk fényében.